Magyarországi pályafutását tanítani fogják. Annak illusztrálására fogják felhasználni, hogyan lehet fontos pozícióban kártékonyan rombolni két állam, két nemzet kapcsolatát.
Mintha az lenne a feladata ennek a derék diplomatának, hogy stresszteszteket hajtson végre a magyar társadalmon. Mintha semmi más nem foglalkoztatná, csak egy önmagáért lelkesedő balos program megvalósítása, ami bármikor átírhat szövetségi rendszereket, geopolitikai realitásokat, sőt, újabban a biológiai realitásokat is. A baloldali program végrehajtásához ugyanis nem realitásokra van szükség, hanem arra, hogy mindenből érzelmi kérdést kreáljanak és sikerüljön minél szélesebb társadalmi rétegekkel elfogadtatni, hogy akkor vagy menő, ha fenemód progresszív vagy. Pressman ennek a politikai programnak az embere.
Nincs is ezzel nagy baj egy demokráciában, még előnye is van, ha versenyre késztet, arra inspirál, hogy a konzervatívok kitartóbban és jobban érveljenek (nem mintha az érvekről szólna ez az egész...) elvégezzék az intellektuális munka azon részét is, amire egyébként nem késztetné őket külső hatás, vagy éppen hatékonyabban kommunikálják meglátásaikat, jobb politikát valósítsanak meg. A baj azzal van, ha ezt egy diplomata, pláne, ha maga a nagykövet teszi. Ez a pártpolitikusok, az aktivisták feladata ugyanis.
Egy nagykövet feladata teljesen más, mondhatnánk, köszönőviszonyban sincs azzal, amit Pressman művel, amióta landolt a gépe Budapesten. Egy ország diplomáciai képviseletének vezetője normális esetben arra szerződik ugyanis, hogy egyrészt saját hazája álláspontját képviselje küldetésének helyszínén a két országot egyaránt érintő kérdésekben, másrészt, hogy fejlessze a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatokat. Érdeket képvisel, csak épp nem politikai aktivistaként, hanem elegáns és finom eszközökkel, a diplomácia évszázados, olykor akár évezredes írott és íratlan szabályainak megfelelően. A magyar diplomaták például erre kapnak mandátumot.
Az azonban semmiféle körülmények között, véletlenül sem tartozik a feladatai közé, hogy belpolitikai kérdésekben megnyilvánuljon, kioktassa döntéseikről a magyarokat,
attól pedig zsigerileg irtóznia kellene, hogy rombolja a kétoldalú kapcsolatokat. (Ha pedig mégis így tesz, annak a kormányzatnak, amely delegálja őt, azonnal úgy kellene döntenie, hogy hazarendeli, kivéve persze, ha az adott kormányzatnak fontosabbak a wokebaloldali politikai célok, mint bármi más.)
De Pressman magyarországi pályafutása arról szól, hogy fáradhatatlanul heccel és rombol. A teljesség igénye nélkül emlékezhetünk arra, amikor éppen az általa irányított nagykövetségnek sikerült felelevenítenie a Ruszkik, haza! szlogent és arcpirító módon lelkiismeretfurdalás irányába orientálni a magyarságot. Fogalma sincs ennek a két szónak a magyar néplélekben lévő mélyrétegeiről és arról a traumáról, amit azután élt át egy nemzet, hogy
a minket folyamatosan a szovjetek ellen agitáló Egyesült Államok méltóztatott csendben maradni, amikor 1956 hősei nekimentek a sátáni Góliátnak.
Majd alig pár nappal ezt követően, hogy végleg kiboríthasson minden jóérzésű magyart, már dicsőítette a felszabadítókat – igen, a szovjet hadsereget.
Legutóbb pedig a pride-vonulás apropóján akart nagyot mondani, ami megint visszásra sikerült: akkor az RTL-nek nyilatkozva említette, hogy világszerte napi rendszerességgel aggódnak Magyarországért és az itteni helyzetért. Na igen...
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
Amikor legutóbb „Ruszkik haza” kampányt folytattunk, Amerika mélyen hallgatni méltóztatott.
Persze aktív marad vele együtt a liberális amerikai kormányzat is, most épp beutazás-ügyben próbálnak kellemetlenkedni. Mindez erősen bosszúszagú, amiért hazánk nem volt hajlandó egyszerűen kiszolgáltatni állampolgárainak adatait az Egyesült Államok részére, majd a fenyegetést nem is váltotta be teljesen az USA külügyminisztériuma, enyhébben reagált, mint amivel izmozott.
David Pressman magyarországi pályafutását tanítani fogják. Annak illusztrálására fogják felhasználni, hogyan lehet fontos pozícióban kártékonyan rombolni két állam, két nemzet kapcsolatát. Reméljük, hamarosan érkezik majd egy olyan karrierdiplomata, aki ismeri hivatásának minden keretét, szabályát és a benne rejlő hihetetlen lehetőségeket. Ennek valószínű előfeltételeként pedig azt reméljük, jövőre érkezik majd egy olyan amerikai kormányzat, amely véget vet a liberális őrültségeknek.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
A Transparency arra használja a külföldről kapott támogatását, hogy külföldi szervezetek előtt támadja a magyar kormányt – Lánczi Tamás úgy véli, lényegében ezt kotyogta ki Ligeti Miklós.
Értjük mi, hogy ezzel próbálják hitelteleníteni a kormányt, viszont nem biztos, hogy a magyarok számára mérvadó, mit mond egy bukott nagykövet és annak leköszönő kormánya.
Lánczi Tamás úgy látja, egyértelmű, hogy a távozó amerikai nagykövet áll a háttérben.
Rogán szankcionálása nem jogi, de még csak nem is politikai kérdés, hanem hadüzenet. Arról szól, hogy akkor is támogatjuk a magyar ellenzéket, ha odahaza beledöglünk. Így is lett!
Ez igazán elegáns búcsú volt! Még lenne pár ötletünk arra a listára!
„Komoly megfontolás” előzte meg a miniszter szankcionálását – hangoztatta a távozó nagykövet.
A németországi fizetésképtelenségi adatok drámai növekedése nemcsak az országot érinti, hanem Magyarország gazdasági helyzetére is hatással lehet.
A magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a szerbek elleni győzelmet követően vidáman értékelte a mérkőzést.
